Már az előkert jellemez minket, ezért legyen rendezett és szép
2014. november 30., vasárnap
2014. november 29., szombat
Lajos-stílusok
Az
1610-1793 közötti időszak Franciaországban jellemző
belsőépítészeti stílusait összefoglaló néven
Lajos-stílusoknak nevezzük, az akkor uralkodó négy király után.
XIII.
Lajos (1601-1643) időszaka alatt a barokk még nem forrott ki
Franciaországban, a reneszánsz hatása erős volt. Éppen ezért a
belső terek még visszafogottabb díszítésűek voltak. A bútorok
ugyan dúsan faragottak, de természetes színűek és nagyméretűek.
Az építészeti elemek a meghatározók rajtuk. A székek
kárpitozottak és többségük már nem összecsukható. A királyi
székhely ekkor a Louvre volt. Csak uralkodása vége felé kezdte
éreztetni a hatását a barokk irányzat.
XIV.
Lajos (1638-1715), a Napkirály a pompa megszállottja volt. A barokk
az ő uralkodása alatt érte el tetőpontját. A minél több
díszítő motívum aranyozás és egzotikus anyag használata volt a
cél minden művészeti irányzatban. Ő építtette át a
Versailles-i kastélyt az egész világon híres királyi palotává.
A bútorok terén a legismertebb Boulle neve, akit a róla elnevezett
berakás tett híressé. Előszeretettel használt aranyozott
bronzot, teknőspáncélt, sárgarezet, nemes faanyagokat. Az
építészetben Mansard alkotott maradandót. Őt főként a nevét
viselő tetőszerkezet megoldás révén ismerjük. A kertek szépsége
Le Nôtre munkásságához köthető. A mértanilag rendezett
virágágyások, szökőkutak, hosszú sétányok ma is csodás képet
mutatnak. A Versailles-i palota színpompás freskói és
falfestményei Le Brun-nek köszönhetők.
XV.
Lajos (1710-1774) a Napkirály dédunokája volt. Korának stílusa a
rokokó, melyet a túldíszítettség, a kagyló motívumok, a
chinoiserie, a nőies belső terek jellemeztek. A divatot két
leghíresebb szeretője, Madame Pompadour és Madame Du Barry
diktálta. Megindult a porcelángyártás, a csipkemanufatúrák és
selyemszövők támogatása a minél pompásabb anyagokért, melyek
vetekedtek a drága külföldi árukkal. A falakat kárpitozással
vagy tapétával borították, a bútorokat lakkozták, festették, a
C és S betűket formáló díszítéséket szinte mérték nélkül
használták.
XVI.
Lajos (1754-1793) uralkodása a klasszicizmus időszakára esett. A
Pompei-i ásatásokon előkerült ókori római épületek, szobrok,
használati tárgyak nagy hatással voltak a kor emberére. A
fojtogató túldíszítettséget visszafogottabb stílus követte: az
ókori építészet díszítőelemeit ismét felhasználták, a
bútorok formái letisztultabbak lettek, a vonalak kiegyenesedtek.
Még az öltözködésben is a kissé kényelmesebb ruházat felé
fordultak. A vidéki élet idealizált szépségeit megjelenítő
mintákat, díszítéseket használtak a textileken, porcelán és
egyéb használati tárgyakon.
A
forradalom kitörése vetett véget a Lajos-stílusoknak és
Franciaország régi rendjének egyaránt. A több évig tartó
fejetlenség és terror alatt számtalan épület, festmény, értékes
szobor, porcelán, stb. semmisült meg a csőcselék szándékos
rongálása, gyújtogatása során. Ezek örökre elvesztek az utókor
számára.
Szerencsére
elég forrás és kép áll rendelkezésre ahhoz, hogy a
Lajos-stílusok bármelyikébe bele tudjon szeretni valaki és azt
meg akarja valósítani saját otthonában is. Kicsit felfrissítve
és a mai házak/lakások méretéhez igazítva, egy jó lakberendező
segíthet valóra váltani ezt az álmot is.
2014. november 28., péntek
2014. november 27., csütörtök
2014. november 26., szerda
Fehér
A
fehér az összes színt magában foglalja, ami jól megfigyelhető, ha fehér fény
prizmán halad át: szivárványt kapunk eredményül.
Élettani
hatásait tekintve feltölti a szervezetet, könnyed, légies érzést ad, stressz
oldó hatású. A szimbolikában pozitív fogalmakat társítanak hozzá. Jelenti többek
között az ártatlanságot, tisztaságot, tökéletességet, hűséget, üdvözülést,
békét. A vallásokban általában az isteneket és kísérőiket jeleníti meg (pl.: a
Szentlélek galambja, Buddha születését jelző elefánt, angyalok ruhája és
szárnya). Kínában és Japánban ez a gyász színe.
A
fehérnek vannak hideg és meleg tónusai is, de általában hűvös színnek tartják. A
lakberendezésben bárhol alkalmazható. A fürdőszobában és konyhában a
sterilitást, tisztaságot biztosítja. Ez a szín veri vissza legjobban a fényt,
így napossá, tágassá teszi az enteriőrt. Padlóra azonban óvatosan használjuk, mivel
nem ad kellően stabil alapot, így lebegő érzést kelthet. Ha bizonytalanok
vagyunk a stílusunkat illetően, hagyjuk fehéren a falakat és a mennyeztet, mert
ez mindenhez megfelelő hátteret ad. Különböző textúrák és anyagok társításával
kellően izgalmassá varázsolhatjuk a fehér tereket. Értelemszerűen kényes a
fehér berendezés, ilyen helyiségekben nem lehet rendetlenség, nem
hanyagolhatjuk el a takarítást sem. Gyakorlatilag bármilyen színnel
kombinálható. A meleg színeket lágyítja, a hidegeket erősíti. Jól illik például
a francia vidéki, tengerparti és skandináv stílushoz is.
A
feng shui a fehéret a fém elemhez köti. A Jang, azaz a férfi oldal színe. A 7.
csakrához (korona) tartozik.
Az üzleti életben minden olyan intézmény alkalmazhatja, ahol fontos a tisztaság, így többek között kórházak, élelmiszer feldolgozó üzemek, laboratóriumok, jótékonysági szervezetek, kozmetikai cégek.
A fehér enteriőr nagyon könnyen válhat rideggé, kórház jellegűvé, ezért hangulatos és mutatós fehér élettér létrehozásához kérje színtanácsadó segítségét.
Az üzleti életben minden olyan intézmény alkalmazhatja, ahol fontos a tisztaság, így többek között kórházak, élelmiszer feldolgozó üzemek, laboratóriumok, jótékonysági szervezetek, kozmetikai cégek.
A fehér enteriőr nagyon könnyen válhat rideggé, kórház jellegűvé, ezért hangulatos és mutatós fehér élettér létrehozásához kérje színtanácsadó segítségét.
2014. november 24., hétfő
Kerítés
A szép és biztonságos kerítés megakadályozza a behatolást, legalább részben átlátható és harmonizál az épülettel
2014. november 23., vasárnap
2014. november 22., szombat
Állatok az otthonunkban
Az állattartás hatalmas
felelősséggel jár, ezért nagyon jól gondoljuk át egy állat
befogadása előtt, hogy mit tudunk vállalni ezzel kapcsolatban!
Lakberendezés szempontjából leginkább a kutyát és a macskát
kell figyelembe venni, hiszen ők szabadon közlekedhetnek
otthonunkban.
Egy városi lakásban,
aminek nincs kertkapcsolata, kedvenceink általában minden
helyiséget a birtokukba vehetnek. Sétáltatás után a kutyánk
lábát le tudjuk törölni, nedves időben akár lemosni is, ezért
nem hordanak szét sarat a lakásban. Ez azért fontos, mert lehetővé
teszi a szőnyeg vagy padlószőnyeg szabad használatát. Egyedül a
vedlés időszaka okozhat gondot, főként a hosszú szőrű
kutya/macska fajtáknál. Gyakori porszívózással (szőnyeget és
bútorkárpitokat egyaránt), valamint a fekhelyre szoktatással
azonban ez is megoldható.
Kertkapcsolatos lakás
vagy ház esetén, amikor kedvenceink kedvük szerint közlekedhetnek
ki-be, ez már jóval nagyobb probléma. A parketta, fapadló vagy
kőburkolat sokkal könnyebben megtisztítható a sáros
mancsnyomoktól és a szőrszálaktól. Célszerű ilyen burkolatokat
alkalmazni minden helyiségben, amit az állatok is használhatnak.
Kotorékebek vagy nagy testű kutyák esetén kerítsünk el egy
kisebb részt a kertben, ahol ők is nyugodtan játszhatnak,
szaladgálhatnak anélkül, hogy kárt tennének a dísznövényekben
vagy a veteményesben. Növényeink védelmében rendszeresen
takarítsunk utánuk.
Fontos a saját kuckó
kialakítása, amit (főleg a kutyák) magukénak tudhatnak akkor is,
ha mi nem vagyunk otthon. Szoktassuk őket úgy, hogy ezt elfogadják.
Legyen a fekhely kényelmesen puha, elég nagy a bevackolódáshoz és
persze olyan látványt nyújtson, ami nem borítja fel az elegáns
enteriőr harmóniáját. Manapság már rengeteg „design”
kutya-macska kelléket vehetünk a boltokban, a játékoktól kezdve
a fekhelyekig. Ha azonban valami igazán speciálisat szeretnénk,
rendeljünk asztalostól beépített vagy kifejezetten az otthonunk
klasszikus stílusában készült darabokat.
Javasolt az állatok
etetéséhez-itatásához szükséges tálkákat és a macskaalmot
olyan helyen tartani, ahol a vendégeink nem láthatnak rá, például
a mosókonyhában, kamrában vagy egy eldugottabb sarokban, nagyobb
ház esetén a garázsban vagy akár az alagsorban is. Egyéni
hozzáállás kérdése, hogy ki milyen helyiségekbe engedi be
állatait, mit szabad nekik a lakáson belül és mit nem, de egy
elegánsan berendezett otthonban célszerű úgy nevelni
kedvenceinket, hogy ne okozzanak olyan kárt, amit időigényes vagy
nagyon költséges helyrehozni.
Ha úgy szeretné
átalakítani lakását, hogy abban már kedvenceinek is megfelelő
helye legyen, vagy épp most áll kutya vagy macska befogadása előtt
és minden kényelmet meg akar adni nekik, kérje lakberendező
segítségét.
2014. november 21., péntek
2014. november 20., csütörtök
2014. november 19., szerda
Könyvtár otthon
Az igazi könyvmolyoknak a leghőbb
vágya egy saját könyvtár. Nem egyszerű feladat azonban több száz kötet
elhelyezése egy kisebb házban vagy lakásban.
A legszerencsésebbek megtehetik,
hogy erre a célra egy külön szobát rendezzenek be. Ez az ideális eset. A falak
elé plafonig érő könyvespolcokat állíthatunk, különböző könyvmagasságokhoz
igazítva a közöket. Legjobb az egyedileg megtervezett és beépített verzió, amit
kifejezetten a saját igényeinkre szabhatunk. Ha a szoba nem északra néz, az
ablakokra mindenképp kerüljön függöny vagy árnyékoló, hogy megvédjük a
könyveket a közvetlen napfénytől. Középre elhelyezhetünk egy kényelmes fotelt
lábtámasszal, kis asztalkával és állólámpával. A falakat és a mennyezetet nyugodtan
festhetjük sötétebb színűre. Tökéletes kuckó lesz így a szobából.
A nappaliban is kirakhatjuk gyűjteményünket. Általában ez a legtöbbet használt helyiség egy otthonban, ahol az egész család megfordul. Ügyeljünk rá, hogy könyveink megfelelő biztonságban legyenek, ha itt ételt-italt fogyasztunk, bulit rendezünk vagy kisgyerekek játszanak. Célszerű olyan könyvszekrényeket vásárolni, melynek alsó része ajtós tároló, így a könyvek sora csak kb. 80 cm magasságban kezdődik. Még biztosabb megoldás, ha üveges ajtajú könyvszekrényeket veszünk: a látvány sem vész el és a védelem is nagyobb. Mivel itt a besötétítés kevésbé megoldható, az ablak melletti falaknál helyezzük el ezeket. Ugyanez érvényes az étkező-könyvtár társításra is.
Általános megoldás, amikor a könyvtár a dolgozószobába kerül. Az íróasztal, a hozzá tartozó kiegészítőkkel, nem foglal túl sok helyet, elegendő szabad falfelület juthat a könyvek tárolására. A közvetlen napfény kizárása itt is probléma lehet, de igyekezzünk ezt legalább arra az időre megoldani, amikor nem tartózkodunk ebben a helyiségben.
Egyszobás lakásban szinte elkerülhetetlen, hogy a háló és a könyvek egy helyiségben legyenek. Egyéni megítélés kérdése, hogy ez kinek zavaró vagy éppen megnyugtató látvány alváshoz készülődve. Előbbi esetben megoldást jelenthet, ha a könyveket zárt szekrényben tároljuk, melynek ajtaja tömör vagy tejüveg, hogy a látvány ne zavarja meg a pihenésünket. Az ágy feje fölé ne tegyünk könyvespolcot!
Fontos, hogy vigyázzunk könyveinkre. Évente legalább egyszer portalanítsuk őket. Álló helyzetben tároljuk, ne legyenek túl szorosan rakva a polcokon. Óvjuk köteteinket a párától és a közvetlen napfénytől.
Rengeteg könyve gyűlt össze otthonában, de nem tudja, hogyan lehetne mutatósan, ugyanakkor megfelelően tárolni úgy, hogy a hely is maximálisan ki legyen használva? Kérje lakberendező tanácsát a megoldáshoz és a tervezéshez.
A nappaliban is kirakhatjuk gyűjteményünket. Általában ez a legtöbbet használt helyiség egy otthonban, ahol az egész család megfordul. Ügyeljünk rá, hogy könyveink megfelelő biztonságban legyenek, ha itt ételt-italt fogyasztunk, bulit rendezünk vagy kisgyerekek játszanak. Célszerű olyan könyvszekrényeket vásárolni, melynek alsó része ajtós tároló, így a könyvek sora csak kb. 80 cm magasságban kezdődik. Még biztosabb megoldás, ha üveges ajtajú könyvszekrényeket veszünk: a látvány sem vész el és a védelem is nagyobb. Mivel itt a besötétítés kevésbé megoldható, az ablak melletti falaknál helyezzük el ezeket. Ugyanez érvényes az étkező-könyvtár társításra is.
Általános megoldás, amikor a könyvtár a dolgozószobába kerül. Az íróasztal, a hozzá tartozó kiegészítőkkel, nem foglal túl sok helyet, elegendő szabad falfelület juthat a könyvek tárolására. A közvetlen napfény kizárása itt is probléma lehet, de igyekezzünk ezt legalább arra az időre megoldani, amikor nem tartózkodunk ebben a helyiségben.
Egyszobás lakásban szinte elkerülhetetlen, hogy a háló és a könyvek egy helyiségben legyenek. Egyéni megítélés kérdése, hogy ez kinek zavaró vagy éppen megnyugtató látvány alváshoz készülődve. Előbbi esetben megoldást jelenthet, ha a könyveket zárt szekrényben tároljuk, melynek ajtaja tömör vagy tejüveg, hogy a látvány ne zavarja meg a pihenésünket. Az ágy feje fölé ne tegyünk könyvespolcot!
Fontos, hogy vigyázzunk könyveinkre. Évente legalább egyszer portalanítsuk őket. Álló helyzetben tároljuk, ne legyenek túl szorosan rakva a polcokon. Óvjuk köteteinket a párától és a közvetlen napfénytől.
Rengeteg könyve gyűlt össze otthonában, de nem tudja, hogyan lehetne mutatósan, ugyanakkor megfelelően tárolni úgy, hogy a hely is maximálisan ki legyen használva? Kérje lakberendező tanácsát a megoldáshoz és a tervezéshez.
2014. november 18., kedd
2014. november 17., hétfő
2014. november 16., vasárnap
Lila
A lilát két elsődleges
szín, a kék és a piros összekeveréséből kapjuk, ezért
úgynevezett másodlagos színnek nevezzük. Komplementere a sárga.
Élettani hatásait
tekintve a lila erős árnyalatai energiát szabadítanak fel,
segítik a kreativitást és a memóriát. Pasztell árnyalatai
viszont megnyugtatóak, a védettség érzetét keltik, jók az
álmatlanság ellen. A szimbolikában többek között a tudáshoz,
misztikumhoz, titokzatossághoz, bölcsességhez társítják. A
filmekben, mesekönyvekben sötét árnyalatai sokszor a varázsló,
világos árnyalatai pedig a tündérek ruhájának színe. A pompát
és gazdagságot juttatja eszünkbe. Régen a francia királyi ház
gyászszíne volt.
A lila lehet hideg és
meleg szín is aszerint, hogy a kékből vagy a pirosból van-e benne
több. A lakberendezésben viszonylag új szín, manapság nagyon
divatos. Sötétebb és erőteljesebb tónusai kiválóan
párosíthatók fehérrel, feketével és szürkével. Világosabb
árnyalatai jól mutatnak krémszínnel, világos zölddel,
törtfehérrel kombinálva. Ezüsttel együtt használva fényűző
teret hozhatunk létre. Megfelelő lehet hálóba, gyerekszobába és
játszószobába (világos tónusok), vagy gardrób szobába, otthoni
irodába és mozi szobába (sötét tónusok). A levendulaszín a
romantikus, vidéki stílusok egyik kedvelt színe. Nem ételszín,
így konyhába, étkezőbe mértékkel használjuk, inkább csak a
kiegészítőkön. A 13 év alatti gyerekek háromnegyedének a lila
a kedvenc színe.
A feng shui szerint a
lila megerősít a változásokban és spirituális segítséget
nyújt. A 6. csakrához (harmadik szem) tartozik.
Mivel ez a szín
önmagában „túl sok”, valamint rendkívül erőteljes, drámai
hatású lehet, ízléses lila enteriőr létrehozásához kérje
színtanácsadó segítségét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)