Az étkezőasztalhoz állított/épített pad előnye a több ülőhely kisebb területen
2015. szeptember 30., szerda
2015. szeptember 28., hétfő
Őszi erkély
Ahogyan egyre hűvösebbre
fordulnak a napok, úgy töltünk egyre kevesebb időt az erkélyünkön. Pedig a
szép, napos, őszi hétvégéken még jól esne egy kis lazítás odakint, a színes
leveleket nézve. Még nem kell lemondanunk erről, de azért kevés előkészület
szükséges hozzá.
A fedett és oldalról is védett
lodzsánál kicsit könnyebb a dolgunk. Tegyünk a kinti székekre vastag párnát. A
szék alá, a lábunk védelmében terítsünk le egy kisebb szőnyeget, vagy akár
lábtörlőt. Egy kisebb teljesítményű hősugárzóval és egy vastag pléddel máris
meleget varázsolhatunk. Ha fém asztal áll kint, tegyünk rá tányéralátétet és
azon tároljuk a bögre forró csokoládét, vagy teát, így később hűl csak ki. Ha a
lodzsa korlátja rácsos kivitelezésű, azaz a szél át tud fújni rajta, takarjuk el
belülről egy mutatós szövettel, vagy gyékénnyel. Rögzítsük több helyen is, hogy
a szél ne tudjon játszani vele.
Nyitott erkély esetén kicsit több
előkészület szükséges. Viszonylag zárttá tehetjük a teret, ha a felettünk lévő
erkély aljára függönyrudat erősítünk a két oldalsó szakaszra. Erre bármilyen
kültéri szövetből akaszthatunk függönyt. Szél ellen kössük ki az alsó részét az
erkély korlátjához. Ha elég nagy a helyünk, magas növésű cserepes növényekkel
(pl. tuja) is felfoghatjuk a szelet. Legfelső emeleten lakóknak célszerű
esővető műanyag tetőt felszereltetni. Ez védelmet nyújt a nap és a hó ellen is.
Ehhez is tudunk rögzíteni bármit, ami a függöny szerepét betöltheti. A vastag
takaró, párna és forró tea itt is fontos kellék.
Dekoráljuk az erkélyt/lodzsát az
ősz színeivel. Felfűzött termésekből és színes falevelekből készítsünk
girlandokat, amit a korláthoz tudunk kötözni. A viharlámpa gyertyatartók
kiválóan alkalmasak a kültéri hangulatvilágításhoz. A szék legyen karfás a
fokozottabb kényelem és a „kuckósság” miatt. Leteríthetünk kültéri műfüvet is,
mely átengedi a csapadékot, gyorsan szárad és a kert érzését adja vissza. A
kerámia tökök, színben harmonizáló textilek, bogyós ágak egy masszív vázában és
a meleg papucs segítenek átélni az ősz legszebb élményeit, amit a természet
csak nyújthat.
Kérje lakberendező segítségét
erkélye átalakításához az őszi napokra!
2015. szeptember 25., péntek
2015. szeptember 24., csütörtök
2015. szeptember 21., hétfő
Ágynemű
Az ágynemű és huzata a hálószoba
fontos eleme, mind kényelmi, mind dekorációs szempontból. Ezért a minőség, a
szín, a minta itt is sokat számít.
A párna és takaró kiválasztásakor
fontos szempont, hogy milyen töltetet szeretnénk. Ha allergiásak vagyunk a tollra,
akkor sem kell lemondanunk a puhaságról és melegségről. Számos más,
antiallergén töltet létezik. Ilyen például a pamut, a gyapjú, a bambusz, a len,
a szivacs. A párnák esetén egyre népszerűbbek a különféle magokkal (tönköly,
meggy, köles) töltött változatok is.
A párna kiválasztásánál figyeljünk
arra, hogy megfelelően tartsa a fejet és a nyakat, különösen gerincbántalmak
esetén. Léteznek kemény, félkemény és puha változatok is, ergonomikus formájuk
szintén az egészséges testtartást segíti elő alvás közben. Van, aki nagypárnán,
van, aki kispárnán szeret aludni és van, aki feltornyozza mindkettőt – ezt is
gondoljuk át vásárláskor.
Paplanból célszerű kétfélét venni,
egyet a meleg, egyet pedig a hideg évszakokra. A steppelt megoldás biztosítja,
hogy a könnyű töltet ne mozdulhasson el benne. Amennyiben a pehelytollas
változatot részesítjük előnyben, ügyeljünk a rendszeres szellőztetésére és pár
évenként a töltet felfrissítésére is (törmelék eltávolítása, friss toll
utánpótlás).
Fontos dekorációs elemek a díszpárnák.
Az alvópárnákat tornyozzuk fel egymásra mindkét oldalon. A díszpárnák
kerülhetnek ezek tetejére is, miután leterítettük az ágytakarót, vagy általuk
megtámasztva előre is. A hengerpárnával, vagy még kisebb díszpárnákkal zárjuk a
sort. Az ágytakarónak nem feltétlenül kell az egész ágyat befednie. Ha a paplan
szélénél véget ér, azt visszahajtva az ágynemű is plusz színt visz az
elrendezésbe és ily módon az alvópárnák huzata is látszódni fog. Franciaágynál
a két ágynemű általában egyforma szett, de nem kell ragaszkodnunk a
sablonokhoz. Ha a két ágynemű különböző mintájú, de azonos színű, még gazdagabb
látványt érhetünk el.
A
főhálót minden nap használjuk, így az ágy bevetése és megágyazása napi feladat.
A vendégeinket viszont elkápráztathatjuk azzal, hogy egy drága hotelhez illő
vendégszobával várjuk őket. Kérje lakberendező segítségét a tervezéshez.
2015. szeptember 18., péntek
2015. szeptember 16., szerda
2015. szeptember 14., hétfő
Ezüstnemű
Régen a nemesi családok
háztartásából nem hiányozhattak az ezüst étkészletek, tálalóedények,
gyertyatartók és dísztárgyak. Nagyon sokan rendelkeznek manapság is a családban
öröklődő darabokkal, melyek csak különleges ünnepek alkalmával kerülnek elő a
szekrényből. Az ezüst hideg, – az aranyhoz képest – visszafogott csillogása
sokkal kifinomultabb, fényűzőbb hangulatot ad a terített asztalnak, vagy
otthonunknak.
A rendszeres használat általában
tisztán is tartja az ezüst tárgyakat, de hosszabb tárolás után befeketedhetnek.
Az ezüst tisztítására kaphatók különféle vegyszerek (pl. Szidol), de házi
praktikákkal is könnyen megoldhatjuk ezt a problémát. Legelterjedtebb módszer
az alufólia-szódabikarbóna-só-melegvíz kombinációja. A felületet lehetőség
szerint ne dörzsöljük, inkább áztassuk a folyadékban az ezüst tárgyakat.
Mosogatógépbe nem rakhatók!
Az örökölt ezüstnemű
valódiságáról a fémjel alapján tájékozódhatunk. A legtöbb ezüst tárgyba
beleütötték a gyártási évre, a gyártó cégre és a gyártási helyre vonatkozó jeleket,
általában egy kevésbé látható részre, pl. a talp belső felére.
Itthon elterjedt anyag volt az úgynevezett
alpakka, melyet ezüst helyett használtak, mivel jóval olcsóbb volt az
előállítása. Ez nikkel, réz és cink ötvözete, mely jól megmunkálható anyagot
eredményez – majd a végterméket bevonták ezüsttel. Tisztításához nem szabad
súroló hatású szert alkalmazni, mert az megkarcolja a felületét.
Antik
ezüst vásárlásakor, vagy saját készletünk felbecsültetéséhez kérjük ki
szakember véleményét. Ezüst dísztárgyaink dekoratív elrendezésében és egy
igazán ünnepi teríték megtervezésében lakberendező lehet segítségünkre.
2015. szeptember 12., szombat
2015. szeptember 9., szerda
Ajtókulcsok
Újonnan vásárolt beltéri ajtajához, vagy szekrényéhez igénytelen tucatkulcsot adtak? Készíttessen helyette egy klasszikus stílushoz illő minőségi másolatot.
2015. szeptember 7., hétfő
Házfelkészítés őszre
Beköszöntött az ősz. Hűvös, esős,
ködös napok következnek. A családi házat érdemes már most felkészíteni erre az
évszakra. Számos kinti munka vár a tulajdonosokra.
Ellenőrizzük gyakrabban az
ereszcsatornákat. A folyamatosan hulló színes falevelek könnyen eltömíthetik,
amikor az eső belemossa őket a tetőről is.
Nem minden fafajta lehullott lombja
tesz jót a talajnak, fűnek, virágoknak. Száraz napokon mindig gereblyézzük
össze az avart, hogy eső után ne okozzon gondot. Ha van házi komposztálónk, ott
is gyűjthetjük, de speciális zsákban kirakva a szemétszállítók is elviszik.
Az utolsó szép és száraz napokat
használjuk fel a virágoskert rendbetételére. Vágjuk le az elnyílt virágfejeket,
gazoljunk ki, nyírjuk le a füvet. A kövezett kerti utakon sétáljunk végig és
nézzük meg, nincs-e valamelyik lap elrepedve. Ezeket még a fagyok beállta előtt
cseréljük ki, mert a hideg és a nedvesség csak rontani fog az állapotán. A
kövek közt kinőtt gazt szedjük ki. Az aprókavicsos, murvás utakat töltsük fel,
ha szükséges.
Ahol van kerti tó vagy szökőkút, ott
még több feladatot jelent az őszi levélhullás. A vizet folyamatosan tisztítani
kell akkor is, ha nincsenek benne halak, nehogy beposhadjon. A szökőkutat még
az első reggeli fagyok beállta előtt vízteleníteni kell. Célszerű ezeket majd
takarófóliával is védeni télen.
Az állattartóknak figyelniük kell
kedvenceikre és haszonállataikra is. Az ólakat, istállókat töltsék fel meleg
alommal. A falon esetlegesen keletkezett repedéseket javítsák ki, hogy a hideg
ne juthasson be. A kutyaházba tegyenek egy vastagabb régi takarót, vagy
szőnyeget. A madaraknak is szerezzük be az etetőket, vagy újítsuk fel a
régieket.
A bejárati ajtónál a lábtörlőt
egészítsük ki egy sárkaparóval, ami a nedves időben nagy segítséget nyújt az
előszoba tisztán tartásában is. Ha lépcső is vezet az ajtóhoz a kertből és/vagy
az utcáról, győződjünk meg róla, hogy esőben is csúszásmentes lesz. Ha az
eredeti recés lapok már nagyon megkoptak, a biztonság érdekében inkább
cseréltessük ki azokat.
A kinti munkák után élvezzük ki
az ősz meleg színeit, valamint a bogyós ágak és termések kínálta dekorációs
lehetőségek tárházát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)